A Sártár 22 körfolyosós ház, így tehát udvara is van: ennek az udvarnak az elejében lakik egy ecetfa, meg egy kutyatej. A kutyatej sárga, kedves jószág, odanőtt a beton repedésébe, és igen hálás az ecetfának, mert a levelei, mint holmi páczöld anyótenyerek, megvédik a széltől, portól, hidegtől, így ő kedvére virágozhat napra-nap.
Az ecetfa már nehezebb eset. Az ecetfa ugyanis meg van győződve arról, hogy többen van. Hogy egy rengeteg. Hogy ő: erdő.
Hébe-korba ezt susogja a kutyatejnek:
- Jó sűrű vagyok, mi? Alig látni át rajtam!
A kutyatej persze nem tudja, mit feleljen. Mereszti magát, nyújtózkodik, leskel, de hiába, mert csak az ecetfa van ott. Néz jobbra, néz balra, de nincs egyéb. Ketten gyökereznek a 22 gangján.
Olykor az ecetfa nagy, kövér, piros virágokat hoz. Akkor azt hajladozza, csak úgy, kiskocsmásan a kutyatejnek:
- Hehe, irigyek a többiek, odanézz, höhö, én itt virágzok, ezek meg!
És ilyenkor kárörvendően vigyorogna, ha bírna. De az ecetfák vigyorogni nem tudnak. Nagyképűsködni, azt igen.
- De – kockáztatja meg egyszer-egyszer a kutyatej, szégyenlősen, a betonra fordított, sárgálló fejjel – csak te vagy itt. Nincsen senki egyéb. Csak mi ketten vagyunk. Meg a ház.
Az ecetfa elhallgat. Hallik a csönd, behajlik, visszapattan. Bogáncsos, bántó, öregszagú az a csönd, forr, rotyog, kilukad: kifolyik. Rá a kutyatejre, aki húzódozna, de nem tud, mert oda van nőve a beton repedéséhez.
- Ezt meg hogy érted. - zúgja az ecetfa, és hátra-hátra sandít, mint aki fél, hogy valami rossz vicc áldozata épp, pukipárna, ilyenek – Hát itt vannak mind.
Aztán hallgat kicsit, a távolba fülel.
- Egy egész erdő.
Nincsen más, csak messzi léptek: macskakövön-kopogás, reggeli neszelés, kávé-kotty, rádiózörej, vízállásjelentés, tán a Sárkány-Mészárostól.
- Madarak, meg minden. Mókus is.
Aztán elrikkantja magát:
- Na, most, ott, ni, na! Láttad?
És a kutyatej azt suttogja, és a búbánat ilyenkor virágillatú:
- Láttam biza.
- Höhöhö, szép firma. – nevet fel az ecetfa, megkönnyebbülten, mint egy buborék, és kihúzza magát, a porolónak előre, a gangnak háttal. – Nem látta a fától az erdőt.
Hát így születnek a mondások.
